A Föld csak egy nagyon apró színpad a hatalmas kozmikus arénában. Gondoljanak a folyókat megtöltő vérre, melyet a tábornokok és császárok ontottak ki dicsőségben és diadalban, hogy ők lehessenek a pillanatnyi urai eme pont töredékének. Gondoljanak a végtelen kegyetlenségekre, amit a pont egyik oldalának lakosai okoztak a másik sarok tőlük alig különböző lakosainak, hogy milyen gyakoriak a félreértések, hogy mennyire erős a gyilkolási vágy, hogy mennyire heves a gyűlölet.
Az alakoskodás, az elképzelt önnön fontosságunk, a lázálom, hogy valamiféle kiemelt helyünk van a Világegyetemben, mindez kérdőre vonható ennek a fakó fénynek tükrében. Bolygónk egy magányos pötty a mindent körülölelő kozmikus sötétségben. Az ismeretlen homályában, mindezen hatalmas térben, semmi utalás nincsen arra, hogy valahonnan segítség érkezhet, ami megmentene minket önmagunktól.
Jelenleg a Föld az egyetlen, mely képes szállást adni az életnek. Semmi más nincsen, legalábbis a közeljövőben, ahova fajunk áttelepülhet. Látogatni, igen. Letelepedni, még nem. Szeretik vagy sem, ebben a pillanatban a Föld az a tér, ahol helyt kell állnunk.Úgy tartják, hogy a csillagászat alázatosságra nevelő és jellemfejlesztő tapasztalat. Talán nincsen jobb mód bemutatni az emberi beképzeltség ostoba mivoltát, mint ez a távoli kép az apró világunkról. Számomra ez kiemeli annak felelősségét, hogy kedvesebben bánjunk a másikkal, hogy megtartsuk és ápoljuk eme halványkék pöttyöt, az egyedüli otthonunkat, melyet valaha ismertünk.”
Ezek a sorok Carl Sagan csillagász szájából hangzottak el a Cornell University-n, 1994. október 13-án tartott beszéde alatt. Sagan nevezte Halványkék pöttynek a Föld bolygót a Voyager-1 űrszonda négy évvel korábban készített fényképén, beszédében pedig arra akart rávilágítani, hogy milyen kicsik is vagyunk valójában (Bolygónk a kép jobb oldalán lévő sáv közepén található).
A Voyager-1 volt az első olyan, ember alkotta objektum, mely elhagyta a Naprendszert, 2016. november eleji adatok szerint több mint 20,5 milliárd kilométerre jár kiindulási pontjától. A NASA 1977. szeptemberében lőtte fel az űrszondát, mellyel a mi naprendszerünket, és a csillagközi teret szerették volna vizsgálni.
Miután elvégezte első feladatát, a Jupiter és a Szaturnusz, valamint azok holdrendszereinek vizsgálatát 1980-ban, Carl Sagan javasolta azt, hogy az űrszonda a lehető legtávolabbról készítsen képet a Földről. Bár tudományos értékét a csillagász is megkérdőjelezte, a NASA-nál többen is támogatták az ötletet. Mások viszont azzal érveltek, hogy a Voyager-1 kamerájának működésbe hozása végzetesen megrongálná az eszközt.
Ezért az Űrhajózási Hivatal 1989-ig nem is foglalkozott a kérdéssel, majd többszöri elhalasztás után, 1990. február 14-én parancsba adták az űrszondának, hogy kislátószögű kamerájával készítse el a felvételeket, megközelítőleg 32 fokkal az ekliptika síkja fölött. A képek egy hónapig az eszköz tárolóegységében pihentek, majd március és május között "hívták haza" őket - összesen hatvan darabot. Ezek közül három volt az, melyekből megalkották a Halványkék pöttyként ismertté vált képet - a NASA szerint a fotón a Föld kisebb, mint egy képkocka (0,12 pixel) méretű.
A Voyager a Merkúron és a Marson kívül a többi Naprendszer-beli bolygóról is készített képeket: ezek alkotják a Családi Portré nevet viselő montázst. A Halványkék pötty Davis Guggenheim: Kellemetlen Igazság című, 2006-ös dokumentumfilmjében is megjelent, ahol a környezetvédelem mellett harcba szálló Al Gore ugyanarra próbálja felhívni a figyelmet, amire a képről könyvet is elnevező Sagan tizenkét évvel ezelőtt.
Fotó: NASA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése