2016. augusztus 4., csütörtök
1908 - A legdrámaibb maratoni befutó
Az 1908-as olimpiát eredetileg Róma rendezte volna, de az olasz fővárosnak kisebb gondja is nagyobb volt a felkészülésnél, hiszen a játékokra fordított összegből a Vezúv 1906-os kitörése okozta károkat próbálták meg enyhíteni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezért úgy döntött, hogy Londonnak adja a rendezés jogát, a britek pedig kitettek magukért.
Igaz, történt néhány furcsaság az esemény alatt: annak érdekében, hogy a királyi család páholya előtt érjenek célba az atléták, a versenybírák meghosszabbították a maratoni távot, 40-ről 42 kilométerre, pontosabban 42,195 kilométerre, mely 1924-től hivatalosan is a maratoni szám hosszúsága lett. A legnagyobb visszhangot mégsem ez generálta, hanem maga a verseny, ahol egy cukrászsegéd teljesítményével örökre bevonult a sporttörténelembe.
Dorando Pietri nagyon komoly felkészülést vitt véghez az olimpia előtt, hosszú távú gyakorlófutásainak pedig meg lett az eredménye: folyamatosan növelte tempóját a verseny alatt, és a 39. kilométernél át is vette a vezetést. A célvonalhoz közeledve azonban kezdett kimerülni - amikor beért a stadionba, rossz irányba indult el, és amikor a bírók útbaigazították, a fáradtságtól összeesett. A pálya szélén állók felsegítették, de a célig még négyszer felbukott az extrém kihívások miatt, ráadásul időközben feltűnt a fáradtságnak kisebb jelét adó, és második helyen haladó amerikai, Johnny Hayes. Ha segítséggel is, Pietri első helyen ért célba - az utolsó 350 méter megtételéhez tíz percre volt szükség.
Az amerikai csapat azonnal tiltakozott az eredmény ellen, lévén az olasz segítséggel futott át a célvonalon - a versenybírák elfogadták ezt, így az emberfeletti teljesítményt nyújtó Pietrit kizárták a versenyből. Aranyérem hiányában Alexandra brit királyné egy díszes ezüst serleggel jutalmazta a futót, Sir Arthur Conan Doyle - a kor egyik leghíresebb írója, az olimpia alatt a Daily Mail riportere -javaslatára pedig 350 fontot sikerült összegyűjteni neki, hogy pékséget nyithasson szülővárosában.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése