2016. augusztus 7., vasárnap

2012 - Oscar Pistorius lábak nélkül az egészségesek között


Az 1960-ban életre hívott paralimpiai játékok legnagyobb vívmánya az volt, hogy a különféle fizikai sérüléseket szerzett sportolók új reményt találtak, megmutatva a világnak, hogy egy súlyos trauma után is van út a siker felé. Nos, 2012-ben a dél-afrikai Oscar Pistorius ezt megfejelte, hiszen mindenkit meglepett, amikor az egészségesek küzdelmébe is benevezett Londonban. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség előbb úgy határozott, hogy a műlábakkal történő futás igazságtalan előny lenne a többiekkel szemben, de végül rajthoz engedte a dél-afrikait.

Pistorius 11 hónapos korában veszítette el mindkét lábát egy amputáció után, mivel fibula hemimelia nevű rendellenességgel született, rövid lábakkal. Gyerekkorában számtalan sportot kipróbált a rugby uniontól kezdve vízilabdán át a teniszig és a birkózásig, de egy rögbiben szerzett sérülés után a futás felé terelődött figyelme. Londonba már négy paralimpiai arannyal érkezett (egyet Athénban, hármat Pekingben szerzett), ahol szintén szerzett még kettőt legfényesebb medáliából.

De előtte még megmérette magát az egészségesek között is, ahol az olimpia történetének első amputált futójává vált. Az első előfutamában másodikként zárt öt versenyző közül 400 méteren, az elődöntőben viszont az utolsó helyen végzett. Talán négy évvel később, Rio de Janeiróban újra megpróbálkozhatott volna a részvétellel, ám 2013. február 14-én hatalmasat fordult az élete, sportpályafutása pedig véglegesen összetört.

E nap reggelén ugyanis lelőtte barátnőjét, a modell Reeva Steenkampot közös pretoriai otthonukban - Pistorius nem tagadta a gyilkosság tényét, azt viszont elutasította, hogy szándékosan tette volna, és azt vallotta a bíróság előtt, hogy betörőnek hitte a fürdőszobában ténykedő hölgyet. Hónapokig húzódó tárgyalássorozat végén a futóra 2014 októberében ötéves börtönbüntetést szabtak ki gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, de az ügyészség fellebbezett, mert a vád ragaszkodott a szándékossághoz. A Legfelsőbb Bíróság helyt adott a fellebbezésben, és gyilkosság miatt 2016 júliusában hat év letöltendő börtönbüntetésre változtatta az ítéletet, a vád viszont ezzel sem volt elégedett: 15 évet követeltek neki.

Pistorius ügyvédje nem fellebbezett az ítélet ellen, a futó pedig az ítélet kihirdetése után megkezdte büntetése letöltését.

Fotó: Jim Thurston

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése