Az 1968-as, Mexikóvárosban rendezett Olimpián két amerikai sprinter, Tommie Smith és John Carlos végzett a 200 méteres síkfutás döntőjében az első, illetve a 3. helyen. Nyert már máskor is fekete atléta, sőt, amióta világ a világ, az afro-amerikaiak mindig is nyerőnek számítottak a sprintszámokban, azonban az eredményhirdetési ceremónia soha nem látott, "csendes tüntetést" hozott:
Az USA két futója cipő nélkül, fekete zoknit illetve fekete kesztyűt viselve vették át érmeiket, a "The Star-Spangled Banner" alatt pedig öklüket az ég felé emelve tiltakoztak a világon elfajuló rasszizmus ellen. Azt kevesek tudják, hogy Carlos otthon hagyta saját fekete kesztyűjét, és a második helyezett Peter Norman javaslatára húzta fel bal kezére Smith másik kesztyűjét. Meglepetésre az ausztrál is csatlakozott hozzájuk egy, a faji egyenlőséget hirdető kitűzőt téve mellkasára.
A róluk készült fotó másnap világszerte címlapon jelent meg az újságokban, Smith pedig elmondta: "Ha nyerek, amerikaiként teszem azt, nem pedig fekete amerikaiként. De ha valami rosszat teszek, akkor egyből azt mondják, azért történt, mert fekete vagyok. Feketék vagyunk és büszkék vagyunk rá. Ma este Fekete-Amerika megértette, mit is tettünk." A San José Állami Egyetem 2005-ben, egykori diákjaira emlékezve szoborba öntötte a tiltakozás jelenetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése