2016. augusztus 7., vasárnap

1980 - Hiába mosolygott Misa mackó: csonka olimpiát rendeztek Moszkvában


Sajnos az olimpiai játékok története összefonódott a világ politikatörténetével, és a kezdeti próbálkozások után több esetben sem sikerült a béke szigetévé varázsolni az ötkarikás események helyszínét. Három nyári olimpia világháborúk miatt maradtak el, melyek után a vesztes nemzeteket nem hívták meg a játékokra. 1976-ban, Montrealban 28, főként afrikai ország döntött úgy, hogy távol marad az olimpiától, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem zárta ki Új-Zélandot amiatt, mert rögbicsapatuk korábban az apartheid sújtotta Dél-Afrikában turnézott.

A sporttörténet legnagyobb olimpiai bojkottjára azonban négy évvel később, Moszkvában került sor. A NOB először ítélte oda kelet-európai és szocialista államnak a játékokat, Jimmy Carter, az USA elnöke azonban 1979 decemberében ultimátumot intézett a Szovjetunióhoz: ha január 20-ig nem vonják ki csapataikat Afganisztánból, az Egyesült Államok nem fog részt venni az olimpián. Mivel nem történt előrelépés az ügyben, az USA a bojkott mellett döntött, meggyőzve többek között Japánt, Kínát, az NSZK-t, Norvégiát, Argentínát, és még 59 országot, hogy tartsák távol magukat Moszkvától.

Az játékokat kihagyó országok később részt vettek a Philadelphiában rendezett Liberty Bell Classic elnevezésű "antiolimpián", hogy aztán négy évvel később a szocialista országok visszavágjanak, és bojkottálják a Los Angelesi játékokat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése